Rekordszámú hallgató jelentkezett az idei OTDK-ra
70.alkalommal rendezik meg a magyar felsőoktatás legjelentősebb tudományos rendezvénysorozatát. A sajtótájékoztatón pedig egy új kezdeményezést is bejelentettek.
70.alkalommal rendezik meg a magyar felsőoktatás legjelentősebb tudományos rendezvénysorozatát. A sajtótájékoztatón pedig egy új kezdeményezést is bejelentettek.
Mindhárom magyar versenyző díjazásban részesült, egyikük pedig a dobogóra is felkerült.
Ismét remekeltek a magyar diákok a nemzetközi tudományos olimpiák sorozatában.
A Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium diákja, Laskai Szilveszter a nagyon előkelő negyedik helyen végzett.
Jelentős magyar siker született az Európai Unió által évente szervezett legrangosabb tehetségkutató verseny döntőjében.
Minden magyar versenyző a dobogóra állhatott Bogotában idén - mutatjuk az eredményeket.
A Belügyminisztérium és az Oktatási Hivatal meghirdette Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) részvételi feltételei, követelményei, a lebonyolítás rendje és időpontjai. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
A csapatok helyezései mellett az egyéni eredmények is kiemelkedőek lettek.
Mindkét magyar csapat bronzérmes lett a nemzetközi versenyen.
Az Európai Unió Fiatal Tudósok Versenyét évente szervezik meg a 14-20 év közötti diákoknak, az idei döntőben 34 országból 114 projekt versenyzett. A magyar diákok három különdíjat hoztak haza, de az egész csapat nagyon jól szerepelt.
Magyar aranyérem, ezüst- és bronzérem is született az idei eJOI-n, azaz az Európai Junior Informatikai Diákolimpián.
Bronzérmet szerzett a magyar válogatott mindkét csapata a IV. Nemzetközi Kémiai Tornán.
Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.